Császárfa

Császárfa – Kínai császárfa

császárfa
császárfa

A császárfával kapcsolatban sok állítás lát napvilágot, sokan csodafaként említik, elsősorban energetikai értelemben, másokat a szépsége fog meg. Sokakban ezért is fogalmazódik meg ennyi kérdés róla, többet szeretnének megtudni. Hallani olyan felvetést is , hogy a mgyarországi jelenléte veszélyt hordoz, és invazív fajként tekintenek rá. Császárfa invazív? Invazív jelentése:  agresszíven képesek terjeszkedni, felboríthatják a táplálékhálózatok egyensúlyát és egyéb károkat okozhatnak.

Egyetemes igazság persze ebben a kérdéskörben sincs, azonban a császárfa mindenképp megér egy alaposabb vizsgálódást, hogy a lehetőségekhez képest világos képet kapjunk róla.

Császárfa , Paulownia tomentosa

A császárfa alapfaja (Paulownia tomentosa) Kínából származó, 10-12 méteres fa, széles, laza koronával. Levelei hatalmasak, szív alakúak, szőrösek. Illatos, lila virágai májusban, még a lombfakadás előtt fürtben nyílnak, termése nagy, jellegzetes, tojásdad alakú, csúcsos, barna színű toktermés. Fiatal korában, hideg teleken hajtásai visszafagynak. Szoliterként alkalmazzuk nagyobb kertekben, parkokban. Közepes vízigényű, fiatalon intenzívebb öntözést igénnyel. Napos, meleg fekvést kedveli.Meszes, tápdús, jó vízáteresztő talajba ültessük.

A történelemleckéből tanulságként leszűrhető, hogy a császárfa valóban királyi fenség, legalábbis ami névadóját illeti. Kínában a császárfa az erdőművelés fontos tényezője, több mint 2 millió hektáron telepítik, kielégítve a megnövekedett faalapanyag szükségleteket, épületekhez és tüzelőként is nélkülözhetetlen. Használják még hangszerkészítéshez és szobrászathoz is. Nagy szerepet játszik a talajpusztulás megakadályozásában. Egy jól kifejlett, tíz éves fa évi száz kg száraz tüzelőanyagot, és 80 kg szerves trágyát (vagyis levelet) biztosít. Alapvetően a napos, meleg helyeket, és a tápanyagdús, jó vízáteresztőképességű talajt kedveli, tulajdonképpen bárhol megél, a síkságoktól kezdve a hegyvidékekig. Mélyen gyökerező fajta, akár 2 méterig is lehatolhat gyökérzete, ezért a környező növényeket nem akadályozza a megfelelő fejlődésben. Császárfa virágzata fantasztikus látványt nyújt.

A császárfa átlagos fa fajtáknál jóval nagyobb mennyiségű port és szennyezőanyagot köt meg, első osztályú a CO2 megkötésében és az oxigén termelésében, bevethető a talajerózió ellen, megköti a homokos talajokat, védvonalként ültetve porcsapdaként alkalmazható, fája pedig kiváló tüzelőanyag. Mindez azonban nem feltétlenül az alapfajra értendő, hanem a számtalan hibridre, melyek változatos neveken hozzáférhetőek. Császárfa hibridek Paulownia Elongata, Paulownia Shan-Tong, Paulownia Shan-Dong, Paulownia Catalpifolia. A császárfa agresszív terjeszkedésű fa, a múlt században az USA-ban és Japánban is sok helyen kiszorította az őshonos fajtákat, ez a veszély itt is fennállhat. Vízigénye igen magas, és a termőtalajt is erősen igénybe veszi, ráadásul Magyarországon tájidegen elem lehet. A növekedéshez sok tápanyagra van szüksége ezért a lehullott lombot célszerű a fa alatt hagyni, hiába jó takarmánynak vagy egyéb célra. Amennyiben a lombot szeretné hasznosítani valaki, úgy akkor előre gondoskodnia kell megfelelő talaj előkészítésről, tápanyag utánpótlásról. Hiába említik csodafaként, a semmiből nehezen fog rekordnövekedést elérni. Hatalmas levelei szokatlanok a hazai szemnek.
Tény, hogy a császárfának már az alapfaja is számos kedvező tulajdonsággal bír, gyors növekedés jellemzi, fája jó tüzelőanyag valamint ipari felhasználásra is alkalmas, mélyre nyúló gyökérzete miatt pedig idősebb korára kevés öntözést kíván. A különböző hibridek állítólag még jobb tulajdonságokkal bírnak, növekedésük még gyorsabb, fagytűrőképességük jobb, leveleik pedig nagyobbak. Kerti díszként is beválhat.

Mindebből az vonható le következtetésként, hogy a Paulownia tomentosa és hibridjei valóban ígéretesek, ha egyelőre még konkrétan csodafának nem is nevezhetjük őket. Az előnyök ismertek, bár üzemi körülmények között nálunk még nem nevelik a császárfát, így a mi éghajlatunkon elérhető ipari vagy energetikai hasznosságáról egyelőre keveset tudunk. A császárfa egyébként nem valamiféle új keletű divat hozadéka, sok helyen megtalálhatóak példányai, többek a közt a Budai Arborétumban, vagy a Gellért hegyen, de parkfaként is gyakori. Aki kertjébe szeretne egy példányt, vagy kertészetben vásárolhat csemetét, melyet most, ősszel lehet ültetni, vagy császárfa magról is nevelhet fát, ami kicsit bonyolultabb, így viszont újszülött korától gondozhatjuk kedvencünket. A császárfa szaporítása magról, az első lépés egy császárfa felkeresése az ősz derekán-végén, és a magok begyűjtése. A még fel nem nyílt toktermésből kiszedett magokat április környékéig tartsuk hűtőszekrényben, majd május első napjaiban egy kerti földdel megtöltött ültetőládába szórjuk, és vékony réteg földdel fedjük be. A ládát ezután folpack-kal burkoljuk, hogy a nedvességet megőrizzük, és állítsuk napos helyre. A kikelő hajtásokat ültessük szét, és az első egy-két télen még mindenképp teleltessük védett helyen őket, ugyanis a császárfa legendás fagytűrőképessége csak az idősebb példányokra érvényes. A megerősödött csemetéket idővel a kert egy védettebb részére ki lehet ültetni. Lényeges információ, hogy a császárfa az első három évben öntözésre szorul, a gyökérzet teljes kifejlődése után lesz csak képes gondoskodás nélkül pótolni a nedvességet, valamint ugyanennyi időn keresztül a fagyokra is érzékeny, télen tehát a fiatalabb példányokat javallott takarni, vagy a hajtáscsúcsok kora őszi visszavágásával védeni a növényt az elfagyástól.

A császárfa egyes hibridje magról és gyökéről szaporítható, de létezi olyan hibrid is ami csak laboratóriumi körülmények között szaporítható. Császárfa virágzata lehet lilás, rózsaszínes, kékes épen milyen hibridet ültetünk. Egyes fajok akár a -31°C is bírják.

A kínai császárfa rovarokkal porzódik, így pollenallergiát nem okoz, természetesen ez a beporzási mód vonzza a rovarokat, lepkéket, akit ez kerülje ültetését, valamint kerülje a virágzó növény virágjának leszedését, továbbá ilyenkor a vele való foglalatosságot is!

A kínai császárfának nincsen komolyabb betegsége vagy kártevője, ám hatalmas levelei vonzók lehetnek hernyóknak és különböző rovarkártevőknek, észlelés esetén a megfelelő rovarölőszerrel szükséges lehet permetezni.

Ajánlott, a legfontosabb permetezésben, a lombhullás utáni őszi és a lombfakadás előtti kora tavaszi olajos lemosópermetezésben részesíteni, erre alkalmas szer az Agrol, a Nevikén, a Novenda, és a Vektafid permetezőszerek valamelyike.

Császárfa ára